logo

Rólam

Bemutatkozás

Kozmetikus Szabó Kriszti fotója

Szabó Krisztina, kozmetikus vagyok.

 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert gyorsan rátaláltam arra a szakmára, ami nemcsak a munkám hanem a hobbim is lett.

Egy véletlen folytán jelentkeztem az Erzsébet Királyné Szakiskolába, és már az első hét gyakorlati oktatás során rájöttem, hogy rátaláltam arra amit csinálni szeretnék

Végzősként 2000ben a Szakma kiváló tanulója versenyen V. helyezést értem el, ami után kitűnő bizonyítvánnyal azonnal el is kezdem dolgozni Zuglóban

 

 

A kozmetika az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult, egyre több új hatóanyag és technológia jelenik meg, ezért folyamatosan informálódok és próbálom fejleszteni magam, mind elméleti, mind gyakorlati úton, mert szeretem amit csinálok, és úgy látom a vendégek is szeretik, amit csinálok .

Filozófiám, hogy a szép, fiatal bőr egy csapatmunka része, amihez én a lehetőségeket megadva a vendégekkel együtt és az otthoni ápolással kiegészítve megőrizzük egy egészséges és sugárzó bőrképet, miközben a lelket is kicsit feltöltjük. Szeretem a kezeléseket személyre szabottan végezni, miközben a vendégek ellazulnak és ki tudnak kicsit szakadni a rohanó mindennapokból.

Sokszor kérdezik, hogy melyik a kedvenc kezelésem és azt hiszem ez a masszázs, ami nemcsak a bőrnek kellemes, hanem a léleknek is.

Kezelésimhez

  • Gigi ( A Holt tenger egyedülálló ásványit használva segíti a bőr megújulását)
  • Naturys (100%-ban bio minősítésűek és természetes eredetűek) és
  • Age Attraction (német minőségű prekozmetolológiai termékek, amiket a lézeres mezoterápia során mély rétegekbe lehet juttatni a fiatalos kisugárzás megőrzése érdekében

termékeket használok, mert szeretem a profizmusukat, az alaposságot ami mögöttük van.

Szeretettel várlak és igyekszem minden vendég bizalmát meghálálni, mert egy kis kényeztetés mindenkinek jár!

Share This